Az ünnepekhez is a kommunikáció a kulcs: ha nem mondod, nem értem!

Kommunikáció az ünnepen

Megvan minden egyes személyiségfejlődésre alapozó film első számú kliséje? Arra gondolok, amikor a még személyiségileg fejletlen, lázadó főhős találkozik a mesterével, aki meglátja benne a csiszolatlan gyémántot. Aztán elkezdenek együtt dolgozni, de a mester nem a tudományát adja át direktben. Ehelyett valami végtelenül egyszerű dolgot gyakoroltat a tanítványával a végtelenségig, mondjuk kőhordást vagy favágást. A tanítvány meg természetesen nem érti, egyre elégedetlenebb, majd lázad, végül kiborul. és akkor persze kiderül, hogy a mesternek igaza volt. Ez a sok értelmetlenség kellett hozzá, hogy valamit begyakoroljon – ha mást nem, akkor az alázatot (aminek a természetéről persze megint lehetne hosszan filozofálni). De vajon csak nekem hiányzik itt valami? Valami, ami a mester és tanítvány közötti bizalomnak alapfeltétele lenne? Mondjuk például az őszinte kommunikáció?

Kommunikáció = bizalom

A kommunikáció egy sima edzésnél is nagyon fontos
Ha tudom, miért csinálom, sokáig kitartok. Ha nem… hát, azt sajnos csicskáztatásnak veszem

Elképzeltem magamat ebben a helyzetben. Az a hírem van, hogy azt a mestert, amelyik számomra értelmetlen dolog végtelen ismétlésével akarna valamire is rávezetni, kettő percen belül hagynám ott. Pedig én alapvetően egy elég fegyelmezett emberke vagyok. Ha annyit mond, hogy „figyelj, ez ahhoz kell, hogy begyakorold ezt meg ezt, és megalapozzuk azt meg azt”, akkor tényleg a végtelenségig képes vagyok valamit csinálni. Akkor rögtön a bizalom is megvan az egészhez. Ha ugyanis a másik méltat annyira, hogy elmondja, mi miért van, akkor megbízom benne. Ha viszont hiányzik a kommunikáció, akkor sajnos rögtön elvész a bizalom. Merthogy azt sajnos még a legnagyobb mester sem várhatja el látatlanban. Azért minimum embernek kell nézni a másikat.

Így lett a cukiságból vita

Ugyanezt látom a karcagi újszülöttosztály elhíresült Mikulás-fotójában is. Ez az, amiről aztán mindenkinek volt véleménye. Volt, aki cukinak tartotta, más kiakadt, szeparációt, anya- és újszülött-bántalmazást kiáltott. Megint más pedig mindenféle hisztigépnek lehordta a rooming-int követelő anyukákat, és jogot követelt nekik a pihenésre. És az a helyzet, hogy kábé mindegyiküknek lehet igaza, csak éppen elbeszélnek egymás mellett. Megint hiányzik a kommunikáció. Mindegyik szekértábor beragadt a saját dogmájába.

Merthogy hogy is kéne működni egy normális egészségügyi intézménynek? Szerintem úgy, hogy a gyógyítók, legyenek orvosok, szülésznők, ápolók, vagy akárkik, kommunikálnak a rájuk bízottal. Például engedélyt kérnek a beavatkozáshoz, elmagyarázzák, miért látják szükségesnek, és megkérdezik, miben tudnak segíteni. Például pihenni szeretne-e inkább az anyuka, és elvihetik e pár órára a babát, vagy inkább maga gondoskodna róla az első perctől? Beöltöztethetik-e kis Mikulásnak, vagy inkább cikinek tartja az anyuka ezt az egészet?

Kommunikáció az ünnepen
A kommunikáció mindig fontos, nemcsak az ünnepi asztalnál

A kép elkészültének a körülményeit nem ismerjük. Lehet, hogy ezen az osztályon mindez pont így működik. De azért az sokatmondó, hogy rengeteg embernél előhozott ez a helyzet olyan élményt, ami a protokollal, az „itt ez a szokás és kész” hozzáállással volt kapcsolatos, és amelyből teljes mértékben hiányzott a kommunikáció mint olyan.

Nem vagyok gondolatolvasó. Te sem vagy az

És ugyanez van az egyéb jellegű emberi kapcsolatokban is. Tök egyszerű a szabály: ha nem mondod, nem értem. Nem feladatom belelátni senki fejébe, sem kollégáéba, sem barátéba, sem a szerelmemébe. Nem feladatom kitalálni, hogy akkor ő most mire gondolt, megfejteni, mi fáj neki. Az ünnepek is ebben a szellemben működnek: senki nem gondolatolvasó, nem tudja kitalálni, hogy mi fájt Gizi néninek tíz éve karácsonykor, és miért fog megsértődni Géza bácsi az idén. Mégis sok esetben hiányos a folyamat.

Nem az eszköz számít, hanem a kommunikáció
Az eszköz mindegy. Telefonon is lehet őszintének lenni, és szemtől szemben is lehet gátlástalanul hazudni

Mert a kommunikáció macerás. Mondok valamit, és a másik válaszolni fog. Esetleg nem azt, amit én hallani szeretnék. Esetleg jelenetet rendez. Esetleg felülkerekedik a vitában. Vagy ő vesz rá valamire, amit eredetileg nem is akartam. Sokkal egyszerűbb elsunnyogni, kész helyzet elé állítani, ghostolni, stikában véghez vinni valamit.

Egyszerűbb, persze. Csak épp magát a kapcsolatot teszi tönkre. Vagy azonnal, vagy szépen-lassan erodálja a bizalmat, amire nagyjából minden épülne. Persze olyan is van, hogy az a cél, hogy lehetőleg semmilyen kapcsolat ne legyen köztünk, mégpedig tegnaptól. De akkor is értelmesebb volna legalább felvetni a problémát, odaállni, megbeszélni, és ha nem megy, akkor rövidre zárni a beszélgetést. Macerásabb, ámde sokkal felnőttebb. Emberhez méltóbb.

Ezzel kívánok nektek mindkettőnk nevében szép, őszinte, és igazi kommunikációban gazdag ünnepeket.

Csók & csoki (na meg szaloncukor): Judit

Posted on: 2018-12-21, by :

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.