konfliktuskezelés

Konfliktuskezelés, az ismeretlen tudomány – a ghosting margójára

Az, hogy Csillával meglehetősen egy hullámhosszon szoktunk lenni (hallanátok csak minket élőben! 🙂 ), azt is eredményezi, hogy szeretjük továbbgondolni egymás cikkeit. Így történt ez most is, amikor Csilla a múlt héten arról írt, miért válik köddé időnként az egyik fél a párkapcsolatban. Nagyon alaposnak és kimerítőnek találtam az összefoglalóját, de azért eszembe jutott még egy nézőpont ezzel kapcsolatban – a konfliktuskezelés, amelyben, lássuk be, ritkán vagyunk jók.

Konfliktuskezelés 16 éves módra

Már csak azért is megfogott a téma, mert zsenge 16 évesként nekem is sikerült belefutnom egy ilyen eltűnős hajlamú pasiba. Párszor össze- és szétszédültünk. Utóbbi általában úgy történt, hogy a delikvens lazán eltűnt a balfenéken, én meg bevágtam a durcát, és csakazértsem hívtam fel (közben csak egész kicsit ettem a kefét, becsszó!). Ebből is látszik, milyen érettséggel és fejlett szociális kultúrával toltuk akkoriban a párkapcsolatosdit. Akkor persze kevéssé gondolkodtam el az okokon. Arra viszont viszonylag hamar rájöttem, hogy a párkapcsolatnak nem az a funkciója, hogy jókat stresszelhessek, vajon felhív-e belátható időn belül a pasim. Ez csak valami fura függőségi viszony, amelyet jobb annyiban hagyni.

A konfliktuskezelés épp ezért kell, hogy közösen oldjuk meg a gondokat
Ami csak a stresszt fokozza az életedben, az nem párkapcsolat (Fotó: freepik.com)

Konfliktuskezelés terén csak a végleteket ismerjük

Ahogy Csilla sorait olvastam a ghosting, vagyis a nyom nélkül eltűnés lehetséges okaikról, nekem beugrott még egy lehetséges magyarázat, amiért a „szakításnak” ezt a módját választják egyesek. Ez az ok pedig a konfliktuskezelés, illetve az, hogy ezt egyáltalán nem tanuljuk meg, sem otthon, sem az iskolában (szerencsés kivételek persze mindig vannak).

Mert konfliktusba keveredni nem minősül rendes dolognak. A jó gyerek nem konfrontál lépten-nyomon, nem áll a sarkára, pláne nem határozottan és jól hallhatóan. A jó házasságnak sok évtizede az a mércéje, hogy „a Terikéék is milyen szépen élnek, soha egy vita nincs köztük”. Pedig lehet, hogy szegény Terikéék vállát évtizedek ki nem beszélt ellentétei nyomják. Ilyenkor szokott nagyon meglepődni a szomszédság, ha a szőnyeg alá söpört cucc egyszer csak alaposan belobban.

Sajnos a legtöbbször ezt a két végletet ismerjük. Az egyik az agresszió, a „majd én megmutatom, hogy velem nem fog szórakozni”, a „majd én az asztalra csapok”. Hajlamosak vagyunk ezt határozottságnak gondolni, különösen, ha nem tényleges asztalborogatásban, csak verbális balhéban nyilvánul meg.

Az egymásra mutogatás nem konfliktuskezelés
A mismásolás és a másikra mutogatás nem oldja meg a problémákat (Fotó: pixabay.com)

A konfliktuskezelés másik véglete a konfliktus elkerülése: a mismásolás, a felelősség hárítása, a kínos helyzetből való villámgyors kihátrálás. Némely munkahelyeken is lehet csodákat látni, olyan emberektől, akik koruknál fogva elvileg már kinőttek a homokozóbeli megoldásokból. Ha felmerül a probléma, nem az a fő szempont, hogy hogyan kellene megoldani, hanem az, hogy ki a hibás, és hogy lehetőleg ne én legyek az. Megy az egymásra mutogatás, az „én ott sem voltam”, és a „nem én kezdtem”. Ez is előjöhet akkor, amikor a tisztázó beszélgetés és egyenes szakítás helyett inkább köddé válik valaki.

Szakítani = konfliktus

Mert odaállni, és elmondani, hogy valami gondot okoz a kapcsolatban, mégpedig akkorát, hogy már nem látom a közös jövőt, az konfliktus. A másik reagálni fog rá, valószínűleg nem mosolyogva (ha igen, akkor az meg épp azért kínos). Esetleg visszavág, sérelmeket emleget fel, vádaskodni kezd, sírni fog, hisztibe csap át, és akkor azt valahogy kezelni kell. Ez meg már nem fér bele a „szépen élünk, sehol egy hangos szó, és különben sem én vagyok a hibás” filozófiájába. Inkább vegye észre magától, hogy lepattintották, legfeljebb pár hónap múlva majd átmegy a másik oldalra az utcán, ha meglát. Nincs sírás, nincs hiszti, nincs probléma.

Konfliktuskezelés – ahogy ez egyenes volna

Az ilyen és ehhez hasonló párkapcsolati félresiklások hosszú távú megoldását mindenképp a konfliktuskezelés megfelelő módjának tanítása jelentené – már gyerekkortól. Az asszertív megközelítés azt jelenti, hogy egyik fenti végletbe sem megyünk bele. Ehelyett – ahogy Csilla is írta – felállítjuk a határokat, felvállaljuk a magunk kötelezettségeit, ehhez viszont ragaszkodunk, és határozottan, ámde nem bántóan kiállunk magunkért. Ha szakítani akarunk, akkor mismásolás helyett odaállunk, és vádaskodás nélkül, én-üzenetekben („nekem ez rosszul esett, így és így éreztem magam tőle”) megfogalmazzuk, mi bánt. Azt is, hogy nem szeretnénk már folytatni a kapcsolatot. Ez így gerinces és elegáns, ha pedig a másik minősíthetetlenül reagál rá, akkor innentől jogunk van felállni, és emelt fővel távozni.

A konfliktuskezelés akkor következik, ha a sértődésen már túl vagytok
Sértődés helyett célszerűbb inkább megbeszélni a dolgokat (Fotó: freepik com)

Egyetlen kivétel van: a bántalmazó kapcsolat. Ott nincs konfliktuskezelés. Onnan menni kell, bármi áron, akár szökve, köddé válva is, mert ott az eleganciánál sokkal több forog kockán.

Másfelől viszont aligha van teljes értékű, minden helyzetben beváló megoldás. Én hiába vagyok tisztességes és nyílt a másikkal, ha ő nem az. Odafigyelni persze nem árt, hiszen ha a másik fél a sokadik randin sem mutatja jelét annak, hogy ő is őszintén vesz részt ebben a kapcsolatban, és kislisszol azokból a helyzetekből, ahol kicsit is meg kellene nyílnia, az azért minimum gyanús. Nem arról van szó, hogy mindenáron meg kellene akadályozni, hogy elhagyjanak. Ezt egyrészt úgysem lehet, másrészt minek is. Inkább azért érdemes nyitott szemmel járni, hogy minél kevesebbszer tegyük ki magunkat olyan kapcsolatnak, amelyik csak rombolni tud.

Ha pedig minden nyíltságod, kockázatvállalásod és tisztességed ellenére mégis köddé vált a randipartnered az első, a második, vagy a sokadik randi után, akkor kérlek, ne gondolj arra, hogy nem feleltél meg valamilyen láthatatlan alkalmassági vizsgán. Sokkal inkább arról szól a történet, hogy ezt a kapcsolatot elkezdeni sem volt érdemes. A legjobb, amit tehetsz, hogy kisírod magad, aztán elengeded. Mert ő bukott meg – rögtön a belépő szintnél.

Csók & csoki: Judit

MentésMentés

MentésMentésMentésMentés