Női lélek

A cucc nem boldogít – de a minimalizmus sem

Már rögtön az elején kijavítom magam: ÖNMAGÁBAN a cucc nem boldogít, de ÖNMAGÁBAN a minimalizmus sem, akármennyien is fordulnak mostanság ehhez a divatos irányzathoz. De akkor mégis, merre keressük a kedvünk és az önbizalmunk jobbra fordulását?

Aki élt anno a hiánygazdaság idején, az tudja, micsoda élmény volt akkoriban kijutni a nagybetűs Nyugatra, és besétálni egy egyszerű szupermarketbe. Máig emlékszem a döbbenetes élményre, ami akkor ért, amikor a 80-as évek második felében Münchenben bementem egy mai szemmel közepes méretű üzletbe. Csillogó szemmel nézegettem (és persze vásároltam) a Limara dezodorokat, és a színes-szagos-csillámos írószereket. Mentségemre szóljon, 16 éves voltam, a csillámos toll elképesztő menőségnek tűnt a szememben.

A felhalmozás csak pótszer

Ma már mindez nem nagy ügy, elég bemenni egy bevásárlóközpontba, és hihetetlen mennyiségben és választékban tárul mindez, és még sok minden más a szemed elé. És persze jönnek az impulzusok bőven arra vonatkozólag is, hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj, és akkor szép, fiatal, és tutira menő leszel. A reklámoknak ez a funkciója, egy életérzést próbálnak eladni, hogy vásárlásra csábítsanak.

Felhalmozás vagy minimalizmus?
A shopping csak egy ideig öröm – könnyen csömör lesz belőle

Arra már neked kell rájönnöd, hogy a vásárlás önmagában sem széppé, sem fiatallá, sem menővé nem fog tenni. Egy-egy vágyott cucc megszerzése persze mindig öröm, a vadászat és a gyűjtögetés ösztöne egyaránt bennünk van. De ha ez túlzott méreteket ölt, és öncélúvá válik, ráadásul még a szükségleteidtől is elrugaszkodik, akkor semmit nem érsz el vele a megcsömörlésen, és azon kívül, hogy lesz egy csomó felesleges franc, amit kerülgethetsz a lakásodban.

A lelki problémáidat egészen biztosan nem tudod megoldani vele. Ráadásul, ha a rendelkezésedre álló összegtől is elrugaszkodsz, még az anyagi nehézségeket is szépen kitermeled magadnak. Ezért is veszélyes hallgatni azokra a reklámokra, amelyek arra biztatnak, hogy hitelből vásárolj fel mindent, ami tetszik.

Nem csoda, hogy az őrült vásárlás közepette megszólaltak azok a hangok, akik szerint nem a felhalmozás, hanem épp ellenkezőleg, a feleslegtől való megszabadulás tesz boldogabbá.

A minimalizmus is lehet tévút

Egyre többen vallják magukat minimalistának. Divatos lett zen-stílusú, mindig makulátlanul rendes lakásban élni, és nyolc felsőből, három nadrágból, két szoknyából és két cipőből álló kapszulagardróbból öltözködni. Sokan a svéd lagom-ot és a dán hygge-t is a minimalizmussal azonosítják. Mások Marie Kondo elvei alapján pakolnak és dobálnak ki mindent, ami nem sugároz örömöt számukra. Nem tagadom azt sem, hogy a lomtalanítás, a nyomasztó feleslegtől való megszabadulás lelki felszabadulással is jár. A tisztulás, a rendezgetés, a dolgaink helyre rakása nem maradnak belső hatás nélkül, a külsőnk és a belsőnk kölcsönhatásban van egymással.

A Konmari-módszer hívei például sokszor számolnak be arról, hogy egyfajta lelki rendeződés is elindult náluk a tárgyak szelektálásával együtt. Sokszor kiderült például, mit igyekeztek a vásárlással, a gyűjtögetéssel elnyomni. Sőt: a tárgyi felesleg leépítése néha még a testre is visszahat, a felesleges kilóktól való megszabadulást is segíti. Van, akihez tényleg jól illik a minimalista élet, mert kiderül, hogy ez tényleg megy a lelkéhez, róla, neki szól.

A minializmus is vihet félre
A takarítással jár némi lelki felszabadulás, de a saját lelkeden való dolgozást nem úszod meg egy egyszerű selejtezéssel

Ám ha a minimalizmus csak egy újabb formális szabály lesz az életünkben, amelyhez egy idő után már kissé erőből ragaszkodunk, akkor azt hiszem, útközben elveszett a lényeg. Csak annyi történt, hogy a vásárlási szenvedély helyébe a szelektálási szenvedély lépett. Közben pedig elfelejtettük miről is szól mindez: rólunk. Ne kényszerítsen magára minimalista életvitelt az, aki csak a divat után menne. Van, aki tényleg sok cuccal érzi jól magát (persze vannak ésszerű határok), nem tud egy szál kapszulagardróbbal létezni. Mert ő olyan, akinek teli szekrényre van szüksége ahhoz, hogy tényleg jól legyen.

A mérce nem a minimalizmus, hanem a lelked!

A lényeg: te vagy. Nincs megszabva, hogy hány ruha lóghat a szekrényedben, annyi lógjon, amennyi a te belsődből következik, és amennyinek nemcsak a megszerzése, hanem a használata is jó érzéssel tölt el. A dolog nehezebb része, hogy a lelki munkát nem lehet megúszni és elalibizni. A külső rendrakásnak valójában, belül arról is szólnia kell, hogy végiggondolod: miért van szükséged ennyi mindenre, és miért pont ezekre a tárgyakra. Nem lehet megúszni azt sem, hogy időről időre kidobd, ami valóban felesleges. De ezt ne mechanikus szabályok mentén tedd (ilyen például az „amit egy éve nem használtál, az kerüljön a kukába” elv), hanem aszerint, hogy neked mi okoz örömöt, mit használsz szívesen, és mi az, ami csak azért van nálad, hogy eggyel több legyen belőle, és mert a vásárlás pillanatában jó ötletnek tűnt.

A minimalizmus csak egy útmutató, neked kell tudni, akarsz-e alkalmazkodni hozzá
Azt, hogy pontosan mennyi mindenre van szükséged, senki nem döntheti el helyetted

Ha tele van a szekrényed ócska ruhákkal, akkor állj meg egy pillanatra, és gondold át, miért nem engeded meg magadnak, hogy ezeknél jobb minőségben járj. Tényleg nem telne legalább néha-néha egy jobb darabra? (Olyan is van persze, hogy tényleg nem, akkor ezekből kell kihozni amit lehet.) Vajon valóban nem tulajdonítasz semmi jelentőséget a külsődnek? Vagy csak nincs önbizalmad hozzá, hogy kívül is felvállald, aki belül vagy? Vagy épp hogy túl sok jelentőséget tulajdonítasz a külsőnek, ezért kell minden héten egy új sminkszer vagy testápoló? Azért gyűjtesz minden utazásról több kiló emléket, mert szeretsz a múltba révedni? Vagy ezek a tárgyak tényleg olyan érzelmi értéket képviselnek számodra, amelyek felülírják a racionális elveket?

Számtalan kérdés, és számtalan válasz létezik, ezeket neked kell megtalálnod, és megválaszolnod, és eszerint cselekedned. Akár segítséggel, ezért vagyunk például mi, coachok is, az a feladatunk, hogy segítsünk megtalálni a saját válaszaidat.

Játssz a saját szabályaid szerint!

Egy biztos: ha olyan szabályokat erőltetsz magadra, amelyekkel nem tudsz azonosulni, akkor aligha fogod jobban érezni magad. Nekem egyébként a minimalizmus helyett épp ezt mondja a svédek lagom-ja és a dánok hygge-je, de még a Konmari és a hobbitok is: nem túl sok, nem túl kevés, pont elég. Neked pont elég. Pont az, ami neked örömet okoz. Nem mondanám arany középútnak, mert a középszerű dolgok ritkán vannak aranyból, másrészt pedig mindenkinek máshol van ez a pont elég. Épp ez a szép benne – viszont épp ezért nem tud senki univerzális receptet adni.

A te cuccod, a te lelked, a te boldogságod. Erre érdemes rágyúrni.

Csók & csoki: Judit

Fotók: pixabay.com

MentésMentés

Mi a boldogság kulcsa: a hygge, lagom – vagy inkább a hobbitok?

A boldogság kék madarát sokan kergetik. Ki ne vágyna arra, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal? Manapság ezzel kecsegtet Meik Wiking, a dán Boldogságkutató Intézet (igen, ilyen is van, és nem brit tudósok dolgoznak benne) vezetőjének Hygge című könyve. Ő állítja, a dánok azért a legboldogabb nép a világon, mert ők tudják a titkot. Aztán szorosan a nyomukban ott vannak persze a svédek a lagommal (a hygge svéd kiadásával) – és bizonyítják, hogy már régen nem igazak a sztereotípiák a svédekről, miszerint a sötéttől iszákos és öngyilkos népség lennének. Valami azonban nekem mégsem stimmel ezzel a fene nagy boldogsággal.

 

Continue reading

Konfliktuskezelés, az ismeretlen tudomány – a ghosting margójára

Az, hogy Csillával meglehetősen egy hullámhosszon szoktunk lenni (hallanátok csak minket élőben! 🙂 ), azt is eredményezi, hogy szeretjük továbbgondolni egymás cikkeit. Így történt ez most is, amikor Csilla a múlt héten arról írt, miért válik köddé időnként az egyik fél a párkapcsolatban. Nagyon alaposnak és kimerítőnek találtam az összefoglalóját, de azért eszembe jutott még egy nézőpont ezzel kapcsolatban – a konfliktuskezelés, amelyben, lássuk be, ritkán vagyunk jók.

Konfliktuskezelés 16 éves módra

Már csak azért is megfogott a téma, mert zsenge 16 évesként nekem is sikerült belefutnom egy ilyen eltűnős hajlamú pasiba. Párszor össze- és szétszédültünk. Utóbbi általában úgy történt, hogy a delikvens lazán eltűnt a balfenéken, én meg bevágtam a durcát, és csakazértsem hívtam fel (közben csak egész kicsit ettem a kefét, becsszó!). Ebből is látszik, milyen érettséggel és fejlett szociális kultúrával toltuk akkoriban a párkapcsolatosdit. Akkor persze kevéssé gondolkodtam el az okokon. Arra viszont viszonylag hamar rájöttem, hogy a párkapcsolatnak nem az a funkciója, hogy jókat stresszelhessek, vajon felhív-e belátható időn belül a pasim. Ez csak valami fura függőségi viszony, amelyet jobb annyiban hagyni.

A konfliktuskezelés épp ezért kell, hogy közösen oldjuk meg a gondokat
Ami csak a stresszt fokozza az életedben, az nem párkapcsolat (Fotó: freepik.com)

Konfliktuskezelés terén csak a végleteket ismerjük

Ahogy Csilla sorait olvastam a ghosting, vagyis a nyom nélkül eltűnés lehetséges okaikról, nekem beugrott még egy lehetséges magyarázat, amiért a „szakításnak” ezt a módját választják egyesek. Ez az ok pedig a konfliktuskezelés, illetve az, hogy ezt egyáltalán nem tanuljuk meg, sem otthon, sem az iskolában (szerencsés kivételek persze mindig vannak).

Mert konfliktusba keveredni nem minősül rendes dolognak. A jó gyerek nem konfrontál lépten-nyomon, nem áll a sarkára, pláne nem határozottan és jól hallhatóan. A jó házasságnak sok évtizede az a mércéje, hogy „a Terikéék is milyen szépen élnek, soha egy vita nincs köztük”. Pedig lehet, hogy szegény Terikéék vállát évtizedek ki nem beszélt ellentétei nyomják. Ilyenkor szokott nagyon meglepődni a szomszédság, ha a szőnyeg alá söpört cucc egyszer csak alaposan belobban.

Sajnos a legtöbbször ezt a két végletet ismerjük. Az egyik az agresszió, a „majd én megmutatom, hogy velem nem fog szórakozni”, a „majd én az asztalra csapok”. Hajlamosak vagyunk ezt határozottságnak gondolni, különösen, ha nem tényleges asztalborogatásban, csak verbális balhéban nyilvánul meg.

Az egymásra mutogatás nem konfliktuskezelés
A mismásolás és a másikra mutogatás nem oldja meg a problémákat (Fotó: pixabay.com)

A konfliktuskezelés másik véglete a konfliktus elkerülése: a mismásolás, a felelősség hárítása, a kínos helyzetből való villámgyors kihátrálás. Némely munkahelyeken is lehet csodákat látni, olyan emberektől, akik koruknál fogva elvileg már kinőttek a homokozóbeli megoldásokból. Ha felmerül a probléma, nem az a fő szempont, hogy hogyan kellene megoldani, hanem az, hogy ki a hibás, és hogy lehetőleg ne én legyek az. Megy az egymásra mutogatás, az „én ott sem voltam”, és a „nem én kezdtem”. Ez is előjöhet akkor, amikor a tisztázó beszélgetés és egyenes szakítás helyett inkább köddé válik valaki.

Szakítani = konfliktus

Mert odaállni, és elmondani, hogy valami gondot okoz a kapcsolatban, mégpedig akkorát, hogy már nem látom a közös jövőt, az konfliktus. A másik reagálni fog rá, valószínűleg nem mosolyogva (ha igen, akkor az meg épp azért kínos). Esetleg visszavág, sérelmeket emleget fel, vádaskodni kezd, sírni fog, hisztibe csap át, és akkor azt valahogy kezelni kell. Ez meg már nem fér bele a „szépen élünk, sehol egy hangos szó, és különben sem én vagyok a hibás” filozófiájába. Inkább vegye észre magától, hogy lepattintották, legfeljebb pár hónap múlva majd átmegy a másik oldalra az utcán, ha meglát. Nincs sírás, nincs hiszti, nincs probléma.

Konfliktuskezelés – ahogy ez egyenes volna

Az ilyen és ehhez hasonló párkapcsolati félresiklások hosszú távú megoldását mindenképp a konfliktuskezelés megfelelő módjának tanítása jelentené – már gyerekkortól. Az asszertív megközelítés azt jelenti, hogy egyik fenti végletbe sem megyünk bele. Ehelyett – ahogy Csilla is írta – felállítjuk a határokat, felvállaljuk a magunk kötelezettségeit, ehhez viszont ragaszkodunk, és határozottan, ámde nem bántóan kiállunk magunkért. Ha szakítani akarunk, akkor mismásolás helyett odaállunk, és vádaskodás nélkül, én-üzenetekben („nekem ez rosszul esett, így és így éreztem magam tőle”) megfogalmazzuk, mi bánt. Azt is, hogy nem szeretnénk már folytatni a kapcsolatot. Ez így gerinces és elegáns, ha pedig a másik minősíthetetlenül reagál rá, akkor innentől jogunk van felállni, és emelt fővel távozni.

A konfliktuskezelés akkor következik, ha a sértődésen már túl vagytok
Sértődés helyett célszerűbb inkább megbeszélni a dolgokat (Fotó: freepik com)

Egyetlen kivétel van: a bántalmazó kapcsolat. Ott nincs konfliktuskezelés. Onnan menni kell, bármi áron, akár szökve, köddé válva is, mert ott az eleganciánál sokkal több forog kockán.

Másfelől viszont aligha van teljes értékű, minden helyzetben beváló megoldás. Én hiába vagyok tisztességes és nyílt a másikkal, ha ő nem az. Odafigyelni persze nem árt, hiszen ha a másik fél a sokadik randin sem mutatja jelét annak, hogy ő is őszintén vesz részt ebben a kapcsolatban, és kislisszol azokból a helyzetekből, ahol kicsit is meg kellene nyílnia, az azért minimum gyanús. Nem arról van szó, hogy mindenáron meg kellene akadályozni, hogy elhagyjanak. Ezt egyrészt úgysem lehet, másrészt minek is. Inkább azért érdemes nyitott szemmel járni, hogy minél kevesebbszer tegyük ki magunkat olyan kapcsolatnak, amelyik csak rombolni tud.

Ha pedig minden nyíltságod, kockázatvállalásod és tisztességed ellenére mégis köddé vált a randipartnered az első, a második, vagy a sokadik randi után, akkor kérlek, ne gondolj arra, hogy nem feleltél meg valamilyen láthatatlan alkalmassági vizsgán. Sokkal inkább arról szól a történet, hogy ezt a kapcsolatot elkezdeni sem volt érdemes. A legjobb, amit tehetsz, hogy kisírod magad, aztán elengeded. Mert ő bukott meg – rögtön a belépő szintnél.

Csók & csoki: Judit

MentésMentés

MentésMentésMentésMentés

Vásárlási mánia – avagy a boltkóros megmondja

A vásárlási mánia hálás téma a sajtóban. Nem is csodálkoztam rajta különösebben, hogy valamikor a nyár vége felé szembe jött velem az ország legnagyobb kereskedelmi adójának reggeli műsorából egy beszélgetés erről. Egy meghívott celeb és egy pénzügyi tanácsadó/coach beszélt arról, hogy mi a vásárlási mánia, milyen „tünetei” vannak, mit lehet kezdeni vele. Én meg szintén pénzügyi coachként elhűltem azon, amit a szakértő szájából hallottam. Úgyhogy most átadnám a szót egy képzelt, de annál gyakorlottabb boltkórosnak, hogy szerinte miért volt helyenként emeletes marhaság, ami a műsorban elhangzott.

 

Continue reading

Bevásárlás gyerekkel – sétagalopp vagy rémálom?

A bevásárlás sokszor szórakozás – boltkórosok előnyben! – sokszor muszájfeladat. Na de a bevásárlás gyerekkel, különösen egy hosszabb bevásárlóturnén egészen biztosan nem sétagalopp. A kicsi nézelődik, elunja magát, elfárad – ezer dolog történhet, ami miatt a gyermeknek elege lesz az egészből. Lehet erre felkészülni? Naná! Meghívott szakértőnk, Zaláné Csörsz Eszter, a haviegyfozes.hu oldal gazdája elmondja, hogyan. 

 

Continue reading

Női csacskaság, avagy a szavak mágiája #2

Nemrég dobta fel a Facebook azt a cikkemet, amelyben először írtam a szavak erejéről, és pár olyan szóról, amelyektől rövid úton nagy piros kiütéseim lesznek. Erről – és Csilla egy nemrégi kérdéséről, amelyben pont ilyen kifejezések után nyomozott – jutott eszembe még néhány olyan kifejezés, amelyek segítségével jó eséllyel magunkat fokozzuk le gyerekké. Hallottátok már, amikor egy nő azt mondja a hobbijáról, hogy jaj, ez csak afféle kis női huncutság? Vagy hallottátok már a kis női csacskaság kifejezést? Esetleg mondta már (jellemzően nő) a közeletekben, hogy kikapok?

Csacskaság vagy beszélgetés?
Jaj, hát mi csak csacskaságokról szoktunk csacsogni, ne is vegyél komolyan!

Nos hát, az a nagy helyzet, hogy huncutkodni a kisgyerekek szoktak. Jó, persze, van a szónak egy szexuális értelmezése is a felnőtteknél, de speciel én arra sem használnám. Egy bölcsisre jogos azt mondani, hogy olyan kis huncut, de egy felnőttre egészen biztosan nem. Azt pedig egyenesen kikérném magamnak, hogy bármilyen kedvtelésemet, legyen az a külső szemlélő számára bármennyire jelentéktelen is, csacskaságnak minősítsék – már csak azért is, mert nekem viszont fontos az a bizonyos valami.

Ami női, az csakis csacskaság lehet?

Csacskaság vagy hobbi?
A férfiak nem szokták azt mondani arra, ami fontos nekik, hogy az csak afféle csacskaság. Tanulj tőlük

Ezeket a szavakat jellemzően női időtöltésekre szokták használni, úgyis mint például shoppingolás, sminkelés, barátnőkkel beszélgetés egy süti mellett, táncóra, ilyesmi. DE vajon hallottátok-e már, hogy egy férfi azt mondja például a motorszerelésre, a horgászatra, vagy a barátokkal való sörözgetésre, hogy ez afféle kis huncutság vagy csacskaság? Nem jellemző. A nők jó része viszont használja a fenti kifejezéseket, amelyekkel viszont önként és dalolva felvállalja, hogy az ő szeretett időtöltései gyerekes dolgok, a férfiak hasonló hobbijaival szemben kevésbé fontosak. Afféle kis gyerekes izékék, amelyekre tényleg csak akkor kell időt szánni, ha az utolsó tányér is makulátlanra van mosogatva.

Barátság vagy alárendelt helyzet?

A másik „kedvencem” a „kikapok”. Kikapni szintén a gyerekek szoktak, de ők is csak olyan családokban, ahol nem ismerik a gyerekbántalmazás fogalmát. Ahol „kikapsz”, onnan menekülj, mert az egy bántalmazó kapcsolat, akár a párodtól tartasz, akár a főnöködtől. Nem egészséges, inkább keress más közeget, ahol felnőttszámba vesznek. Ha pedig egy baráti társaságban vagy hajlamos ezt elejteni, akkor gondolkodj el, hogy a barátaid körében vagy, vagy egy diktatórikus csoportban, ahol legfeljebb boxzsák lehetsz, ha verbálisan is. Merthogy a szó sajnos erre utal.

Csacskaság, kikapok - ezekkel a szavakkal magunkat fokozzuk le
Ahol attól kell tartanod, hogy kikapsz, onnan villámgyorsan menekülj

Ha most azt mondod, mindez nem fontos, akkor csak egy napig figyeld, milyen szavakat használsz magadra, azokra a dolgokra, amik neked fontosak, vagy azokra a helyzetekre, ahol mered vállalni a véleményedet. És aztán figyeld meg azt is, hogyan bánnak veled abban a közegben, ahol ezekkel a kifejezésekkel illeted magad. Ha pedig esetleg nem tetszik, amit látsz, változtass: kezdd mindjárt a szavaidon. A felnőttség és a felelősségvállalás azt is jelenti, hogy nem minősíted magad direkt vissza kisgyerekké, és nem kérsz bocsánatot mindazért, ami fontos neked. Hidd el, az erőltetett cukiskodás nem visz előre.

Csók & csoki:

Judit

Pénzügyek kicsiben – 1. rész

Anno, amikor még a Személyes Pénzügyi Rendszer® leckéit írtam az (azóta megszűnt) eletdesing.hu blogon, az egyik leckénél kaptam egy olyan kérdést, hogy mindez nagyon szép és jó, amiket írok, de mihez kezdjen az az érdeklődő, aki szinte a nulláról indul – és nemcsak tudásban, hanem anyagiakban is? Hogyan működnek a nagyra törő pénzügyek kicsiben? 

Bár a mai napig is le merném tenni a nagy esküt, hogy ez már akkor is benne volt a Személyes Pénzügyi Rendszer® leckéiben, levontam a hozzászólásból a tanulságot: ezzel a témakörrel külön is foglalkozni kell. Ezért most újabb sorozatot indítok itt a nagy nyári punnyadásban. Megdolgoztatom a szürkeállományodat, hogy mire itt az ősz, addigra tudd, hogyan néznek ki a pénzügyek kicsiben. 

Continue reading

Változás a kapcsolatban: mi fér bele?

Amikor Csillával a párkapcsolatról szóló cikksorozat témáit tervezgettük, felmerült, hogy szín- és stílustanácsadóként írhatnék a külső és a párkapcsolat összefüggéseiről. Persze szó nincs arról, hogy csak a szépek lelhetnének párra (kezdjük ott, hogy mi a szép és ki szerint), de arról sem, hogy csakis a belső értékek számítanának. Sőt, arról sem, hogy a külső változás valami tűrhetetlen és elviselhetetlen dolog lenne. Azt gondolom, hogy ahogy az életben mindenhol, a párkapcsolatban is a külső és a belső összjátéka, jó esetben harmóniája az, ami igazán átütő erővel tud hatni.

Innen aztán elég gyorsan eljutottunk a változásig, mint témáig. Mert hogy egy tartós párkapcsolatban változunk, külsőleg és belsőleg, jó és rossz irányba, egymással harmóniában, vagy éppen egymástól elfelé. És nagyon sok tényezőn múlik az, hogy képesek vagyunk-e együtt alkalmazkodni az új és még újabb helyzetekhez. Vagy beleununk az egészbe, netán tűrhetetlennek találjuk, és robbantunk, mert a változás túlmegy az általunk elviselhető határon?

Continue reading