Hová tűntek a férfiak? És mi ebben a nők felelőssége?

Hová tűntek a férfiak? És mennyiben felelősek ezért a nők? Vitaindító.

Hová lettek a férfiak? Sokan méláznak ezen a közösségiken és a blogjaikon. Általában olyan végkicsengéssel, hogy bezzeg, régen minden jobb volt, akkor még voltak igazi férfiak. Ma már nincs egy valamire való pasi sem, egyik sem tiszteli a nőket, nem akar igazi párkapcsolatot, semmi férfias nincs már bennük (ilyenkor rendszerint bevágnak valamilyen aut couture divatbemutatót, hogy bizonyítsák igazukat, pedig erről mindig lehet tudni, hogy nem szériakollekciókat mutatnak be ilyenkor) stb. Én meg elgondolkodom, hogy mintha a férfiaknak is ugyanez lenne a bajuk a nőkkel: egyik nő sem tiszteli a férfiakat, nem akarnak igazi párkapcsolatot, és már semmi nőies sincs bennük (a franc az emancipációba meg a feminizmusba – jön ilyenkor a dörgedelem). Hát mi folyik itt, kérem???

 

 

Hová lettek a férfiak?

 

A jelenség nem új. Legalábbis ami az úgynevezett “igazi” férfiak eltűnését illeti. Amíg azonban ezen jellemzően minden megszólaló csak borong, vagy maximum belelovalva magát jól felháborodik, én elgondolkodtam – és most jól magamra vonom sok nőtársam haragját.

 

Milyen szerepe van a nőknek a férfiak eltűnésében?

 

Mert azt kell, hogy mondjam, van benne szerepünk – nem is kevés.

 

A dolog ott kezdődik, hogy a két nem egymáshoz képest határozza meg saját magát és karakterét. Még nálam bölcsebbnek tartott emberek is állítják, hogy egy nő csak egy igazi férfi mellett tud nő lenni, ahogyan egy férfi is csak egy igazi nő mellett tud férfi lenni. Ha azonban elfogadjuk ennek igazságát, akkor máris megvan a probléma gyökere. A feminizmus.

 

Csak nem úgy, ahogyan azt sok dühös antifeminista gondolja.

 

Hová tűntek a férfiak? És mennyiben felelősek ezért a nők? Vitaindító.
Hová tűntek a férfiak? És mennyiben felelősek ezért a nők? Vitaindító.

 

A férfiak eltűnése és a feminizmus 1.

 

Sajnos a feminizmus fejlődése és eredményei okozták mára az “igazi” férfiak eltűnését. Több okból is.

 

Egyrészt a feminizmus előretörésével elfogadottá vált a válás. Én lassan 50 felé közeledő X generációs vagyok, és az én korosztályom volt nagyjából az első, ahol a válás már gyerekkorunkban társadalmi jelenséggé vált. Ezért közöttünk már szép számmal nőttek fel olyan fiúk, lettek belőlük olyan férfiak, akik apai, illetve férfi minta nélkül, vagy csak részleges (pontosabban hiányos) mintával nőttek fel.

 

Azóta már nekik is régen gyerekeik vannak, némelyikünknek már unokáink is. Ez azt jelenti, hogy azóta kb. 4-5 generáció nőtt fel így – vagy öröklődtek tovább nála ezek a hiányosságok.

 

A válások nagy száma és folyamatossága egy dolog – de ez már önmagában is tömeges változást hozott volna.

 

A coach (köz)beszól:

 

Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy ha “megjavíthatatlan” egy kapcsolat, akkor abban minden áron benne kell maradni, csak hogy a gyereknek legyen apai mintája. Ez inkább arról szól, hogy

  1. a kapcsolatokon dolgozzunk, és az első akadálynál ne dobjuk el, mint a használt pelenkát! Egy kapcsolat mindig hosszú távú befektetés, és nem egyszer használatos  valami.

  2. ha már muszáj válni, akkor ehhez ugyanúgy intelligencia szükségeltetne, mint a kapcsolat életben tartásához: fel kellene fogni, hogy a gyereknek mindkét szülőjére szüksége van, és mindkét szülőjét szereti – ezért nem érdemes a másik szülő ellen sem hangolni a gyereket. Abból csak a gyerek jöhet ki rosszul. (Rosszabbul, mint az a szülő, akinek ezzel akarunk ártani esetleg.)

 

A férfiak eltűnése és a feminizmus 2. 

 

Az elvált anyák aztán többnyire magukra is maradtak – ez a családok atomizálódásának jelenségével is együtt járt. Mert korábban is volt olyan, hogy egy anya egyedül kényszerült felnevelni a gyermekeit, köztük a fiait is (jellemzően özvegység okán), mégis férfiak lettek a fiúkból. Akkoriban azonban még működtek a közösségi védőhálók.

 

Ez azt is jelentette, hogy még ha maga is maradt a nő a fiaival, a fiúk nevelésébe az apa helyett bekapcsolódtak más férfiak, akik férfi mintát tudtak közvetíteni a fiúknak. Ez lehetett valamelyik rokon is (nagybácsi, nagypapa, felnőtt testvér stb.), de akár távolabbi ismerős is. (Ismerős a mondat a régi regényekből, filmekből, amikor az apa(!) odaáll a falusi tanító elé, és azt kéri: “Tanító úr, faragjon embert a fiamból!”?) A férfi minta ugyanis egységes volt társadalmilag, mindenki ugyanazt tartotta férfiasnak, így szinte bárki alkalmas is volt a férfi minták közvetítésére a férfiak közül.

 

Azonban a XX. században a nagycsaládok felbomlottak, a generációk már nem éltek együtt, a falusi zárt közösségek megszűntek. Ezt tetézte az elidegenedés jelensége, amikor tényleg már mindenkit csak a maga dolga kezdett el izgatni – olyannyira, hogy már a szomszédnak sem köszönt. Ha valamiért az apa kiesett a képből, már nem volt, aki a férfi mintát átadja a fiúnak. Az anya pedig ezt nem tudta megtenni.

 

Mindezt kiegészült azzal, hogy az anyák vagy nem akartak, vagy nem voltak képesek olyan elvárásokat támasztani a fiaikkal szemben, amelyek eredménye az lett volna, hogy férfi lesz a fiúból. Ez hagyományosan apai terep volt, a legtöbb anya ezzel nem tudott mit kezdeni. És egyébként is, volt neki ezer egyéb baja ezen kívül, amik mind égetőbbnek tűntek abban a pillanatban.

 

A férfiak eltűnése és a feminizmus 3.

 

A feminizmus azt is jelenti, hogy a nők a mozgalom működésének és elterjedésének hosszú ideje alatt újradefiniálták magukat. Minden szinten. Társadalmi szinten, családi szinten, munkaerőpiaci szinten, politikailag, tudományosan – mindenhogyan. Ez jó, mert így a nők helyzete sokat és előnyösen változott.

 

A coach (köz)beszól:

 

A feminizmust lehet átkozni, de hasznos volt. Olyan társadalmi változásokat indított be, amelyek nélkül ma a világ és az élet nem állna ezen a színvonalon, ahol ma. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy hány nő tett le a tudományban olyan jelentőségű kutatási eredményt, fejlesztést stb. az asztalra, aminek a gyümölcse jelentősen kedvező változást jelentett az egész világnak.

 

Maria Telkes NYWTS.jpg
Készítette: New York World-Telegram and the Sun staff photographer – Library of Congress Prints and Photographs Division. New York World-Telegram and the Sun Newspaper Photograph Collection. http://hdl.loc.gov/loc.pnp/cph.3c13268, Közkincs, Hivatkozás

 

Elég megidézni a magyar Telkes Mária szellemét, akiről mi itthon szinte nem is tudunk, az Egyesült Államokban viszont egyenesen Napkirálynőként emlékeznek meg róla, mert a napenergia felhasználásában olyan maradandót alkotott.

 

Ami viszont kimaradt a képletből, hogy amíg mindenki el volt foglalva a nőkkel, meg azzal, hogy ők új szerepeket találtak maguknak, és a régieket, ha meg is tartották, de azt is újraértelmezték, a férfiaknál ugyanez elmaradt. Ezért a pasik most úgy érzik, hogy kirántották alóluk a szőnyeget: vannak régi férfi mintáik, amelyek felett – különösen az új női minták mellett – eljárt az idő, újakat meg nem kaptak. Valahogy az egész társadalom úgy volt ezzel, hogy férfi vagy, akkor ezt is oldd meg magad…

 

Hát most szívunk miatta rendesen. Nemcsak a férfiak, hanem mi, nők is. (A gyerekekről nem is beszélve.) Mert a nők keresik azt a férfit, aki mellett úgy tudnak egyenjogúak lenni, hogy közben nőnek is érezhetik magukat, a férfiak meg a hagyományos szerepelvárások szerint próbálnak esetlenül boldogulni egy olyan korban és társadalomban, amely már nem egyszerűen kiröhögi adott esetben ezeket a mintákat, hanem sokszor nem is tolerálja.

 

Hová lettek a férfiak? Keressük meg őket! 

 

Jó hírem van: a férfiak megvannak, csak egy kicsit utánuk kell járni, és segíteni nekik, hogy hogyan találhatnak újra önmagukra.

 

Az én nagy vágyam, hogy végre nyíljon valamiféle empatikus és toleráns össztársadalmi vita arról, hogyan definálják magukat újra a férfiak, hogyan tudják magukat a XXI. századra kalibrálni. Mert eléggé trutyiban érzik magukat, higgyétek el. Különösen az az apa, aki próbál valamit a fiának átadni, de amit ő tud, az már nem korszerű, a fia meg magára hagyva érzi magát.

 

Igen, tudom, a jelenlegi közállapotokat elnézve belelóg az ujjam a bilibe, ezért is kellene nagyon megbecsülni azt a pár kezdeményezést, ami már létezik és van.

 

Sajnos a 2000-es évek végén alapított “Mentsük meg a férfiakat!” mozgalom nem járt ilyen jól. Nagy lendülettel indult, aztán saját dugájába dőlt. Érdekes módon éppen egy hölgy hívta életre, éppen abból kiindulva, hogy a pasik nem tudnak jól élni a XXI. században – és ez bizony játék az életükkel. (Még én is meglepődtem, hogy a honlap még létezik, bár az utolsó frissítés rajta 2012-ben volt. Kár érte.)

 

Ennél ígéretesebb azonban a Férfiak Klubja kezdeményezés, amelyet Bedő Imre alapított kifejezetten azzal a céllal, hogy a jó értelemben vett férfiasság XXI. századi mintáit egy férfiközösséget építve a közösség maga dolgozza ki. Imre nagyszerű munkát végez, mert nemcsak jó közösségszervező, hanem képes a megfelelő marketinget a jó ügy mögé állítani – ezért van ez a kezdeményezés még életben.

 

A Férfiak Klubjában az a jó, hogy nem akar csak a férfiakhoz szólni. Sőt. Annyira nem zárkóznak be, hogy támogató női kört is szerveztek maguk köré. Éppen abból kiindulva, hogy a férfi szerepek újrafogalmazásához szükség van a nőkre is. Érdemes figyelmi őket, sok problémát  megoldana, ha követnék a tanácsaikat.

 

Hová lettek a férfiak? Megvannak! 

 

Higgyétek el, a férfiak megvannak, köztünk járnak. Csak némi támogatásra, ösztönzésre szorulnak. Nem kioktatásra, nem veszekedésre vagy sértődöttségre.

A tapasztalat szerint ugyanis a támogatás meg szokta hozni a férfiak részéről a nők iránti tiszteletet is. 🙂

 

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂 

 

Posted on: 2019-02-14, by :

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük