Még egyszer a szurikáta-gate-ről: szabálytisztelet vagy együttérzés?

A szabálytisztelet nem ugyanaz, mint az együttérzés

A szurikáta-ügy nem csak Csillát, hanem engem sem hagy nyugodni. Eléggé kényes vagyok az állatokkal való bánásmódra, szóval sejthetitek, hogy nem kezdtem el zsigerből védeni a bajt okozó gyereket. De amilyen reakciókat ez az egész dolog kiváltott, na, arra én sem számítottam. Szó szerint ezrek kezdtek el hirtelen a feltétlen szabálytisztelet nevében verbálisan bosszút állni.

A szabálytisztelet nem ugyanaz, mint az együttérzés
Nem feltétlenül a szabálytisztelet hiányzott. Sokkal inkább az állatokkal való bánásmód kultúrája

Az egész helyzeten, és ezeken a reakciókon is remekül látszott, mi mindennek a tünete ez a valóban szomorú eset. Kezdjük ott, hogy kis hazánkban az állattartási kultúra évtizedek óta nem képes felemelkedni a bányászbéka fenekének magasságából. Nálunk még mindig tök normális dolog láncra kötni a kutyát, kirakni a felesleges szaporulatot, megvenni a gyereknek a húsvéti nyulat, aki aztán ünnep után valahogyan elkerül a háztól. Arról már szót se ejtenék ezek után, hogy nem igazán kellene egy vadasparki állathoz benyúlkálni, zavarogni, mert ahol a fentiek normálisnak számítanak, ott ez már szinte nem is tétel (sajnos).

A másik problémás helyzet az, hogy ebben az országban szinte mindenki eszetlenül agresszív. Az is, aki lila fejjel vezet, rosszabb esetben kirángatja a másik sofőrt a kocsiból, ha rosszul fékezett be előtte. Az is, aki „milyen szülő az ilyen” felkiáltással köt bele anyatársába a babás fórumon. És igen, az is, aki földhöz vágást, rosszabb esetben nyilvános kivégzést kíván egy gyereknek, aki hülyeséget csinált, amiből nagy baj lett. Mert ugye, a szabálytisztelet… Szóval teljesen meg tudom érteni, hogy ezek az elképesztő túlzások a múlt héten írásra ihlették Csillát, akinek a szavaival szokás szerint egyetértek.

A szabálytisztelet nevében…

Nekem pedig az szúrt szemet, hogy voltaképpen miért is követelte a nép hangja a gyerek nyilvános megszégyenítését, testi fenyítését, ésatöbbi. A bosszút követelő hozzászólók ugyanis viszonylag ritkán hivatkoztak arra, hogy a helyzetben az a nagyon gáz, hogy itt meghalt összesen három élőlény. Annál többet hivatkoztak viszont arra, hogy egy iskolás gyerek nem fogadott szót. NEM TARTOTTA BE A SZABÁLYOKAT! Skandalum! Hát hol itt a szabálytisztelet, meg az engedelmesség. ami pedig egy ekkora büdöskölöknek kutya kötelessége volna?

Kezdjük az elején, még mielőtt valaki bekommentelné, hogy én egy szabályok nélkül élni akaró, anarchista hippi vagyok. Nem vagyok. Természetesen egy normális társadalomban szükség van szabályokra. A gyereket sem lehet a rosszul értelmezett laissez faire nevében szabályok és korlátok nélkül felnevelni. Ebben az értelemben valóban nem kihagyható dolog a szabálytisztelet.

Sokszor a szabálytisztelet a megfelelő űt
Van, amikor nem kell hosszasan magyarázni…

Vannak olyan helyzetek is, amikor elegendő a szabályt ismerni, betartani, és nem kell rajta túl sokat gondolkodni. A közlekedési táblák helyett nem lehet hosszas ismertetőt kitenni, hogyaszondja „kedves autós, szíveskedjél ide nem behajtani, mert az utca egyirányú, a másik irányból jön a sok hülye szembe, és ha behajtasz, akkor senkinek nem lesz jó”. Ebben az esetben behajtani tilos, vagyis nem hajtasz be, és passz, nem kell tovább ragozni a helyzetet.

A szabálytisztelet nem minden

Na de azért az élet nagyon sok területe ennél valamivel komplexebb. Ezekről általában az a vicces tábla jut eszembe, amely szerint „rendes ember nem szemetel, a többinek meg tilos”. Az a helyzet, hogy én nem a szabályokat feltétlenül és gondolkodás nélkül tisztelő droidoknak szeretném nevelni a gyerekeimet, hanem rendes embernek. Olyannak, aki tiszteli mindazt, ami körülötte van, embert, állatot, növényt, épített környezetet, munkát, teljesítményt.

Vagyis számomra nem az a lényeg, hogy azért nem piszkáljuk a szurikátát, a kutyát, a macskát, a kafferbivalyt, mert ki van írva. Azért nem piszkáljuk, mert élőlény, védi a területét, a családját, és aligha esik neki jól, ha bottal bökdösik, és benyúlkálnak a kifutójába. Nem azért nem tépjük le a virágot a parkban, mert jön a közterületis, és megbüntet. Azért nem tépjük le, mert szép környezetben szeretnénk élni, azon kívül pedig valaki dolgozott vele, és az ő munkáját is megbecsüljük. Nem azért nem graffittizzük tele a ház falát mert bevisz a rendőr, aztán bíróságra kell mászkálni. Azért nem graffittizzük tele, mert sokkal szebb tisztán, a ronda firka pedig mindenki környezetét csúfítja, még azét is, aki elkövette, ennél meg valamivel igényesebbek vagyunk. És így tovább.

A szabálytisztelet önmagában még nem teszi élhetővé a társadalmat
Nem azért nem teszünk meg bizonyos dolgokat, mert jön az ejnyebejnye

Idealista vagyok? Lehet. Ettől függetlenül mindig elsősorban a szabályok mögött álló racionalitást próbálom megértetni velük, a „kötelező, tilos, szabály és büntetés” szavak csak akkor hangzanak el, ha valamiért nem akarják megérteni, mit miért csinálok és kérek.

A közelmúlt reflexei és az általános szabálytisztelet

És hogy miért gondolom, hogy nem jó, ha csak és kizárólag a feltétlen szabálytisztelet a követelmény? Ehhez elég úgy 30-40 évvel visszanézni, abba a bizonyos létező szocializmusba. Akkoriban aztán tényleg mindenre volt szabály, ha nem írott, akkor íratlan, és ha valaki nem tartotta be, akkor jött a bünti vagy a falu szája. És akkor most mindenkit kérek, hogy őszintén gondoljon bele: elterjedt-e ettől kis hazánkban a szabálytisztelet? Tartok tőle, hogy nem.

Egyszer egy kollégiumi falon láttam filctollal felírva. „ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz”. Nos, ennyi. Nagy társadalmi szinten megtanultuk, hogy a szabályokat be kell tartani – de csak akkor, ha fennáll a bünti lehetősége. Ha nem látja a művezető (vagy megbeszéltük, hogy ne lássa, kéz kezet mos), akkor szét lehet hordani a gyárat, ha nincs tanú, akkor lehet borítékot csúsztatni az orvos zsebébe, ha nincs rendőr a környéken, akkor meg lehet állni vészvillogózva „csak két percre” az út közepén. Ismerős?

Magyarország nem éppen a szabálytisztelet földje
Vajon itthon mennyire általános a szabálytisztelet? De őszintén!

A szabálytisztelet legyen az egyszerűbbek kötelessége!

Sokkal jobb lenne, ha szabálytisztelet helyett inkább az együttérzés, és az együttműködés lenne az alapvető érték. Ne az legyen már a lényeg, hogy a szabály az szabály, és az márpedig legyen betartva. Kétségtelen persze, hogy a szabálytisztelet megkönnyíti az életünket, és ha valaki képtelen együttműködni másokkal, akkor legalább a tiltó táblát tartsa tiszteletben. De igazán mégis az tesz élhetővé egy társadalmat, ha szabályok helyett inkább egymást tiszteljük: más életét, munkáját, jólétét, emberét, állatét egyaránt. Így lehetne nagyjából ember módjára együtt élni. A szabálytisztelet meg legyen azok kötelessége, és egyben mentsvára, akik a fentiekre nem képesek.

Csók & csoki: Judit

Posted on: 2018-05-25, by :

1 thought on “Még egyszer a szurikáta-gate-ről: szabálytisztelet vagy együttérzés?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.