Pénz és boldogság – kell-e pénz a boldogsághoz?

Pénz és boldogság - lehet-e egyenlőségjelet tenni a két fogalom közé?

Pénz és boldogság – sokan egyenlőségjelet tesznek a két szó közé. De mennyire tesz valójában boldoggá a pénz, a vagyon? Kell-e pénz a boldogsághoz? Boldogít-e a pénz? Vagy valami egészen más? 

 

 

Pénz és boldogság – együttjárnak vagy sem? 

 

Sokak minden gondjuk megoldását abban látják, hogy “majd, ha egyszer sok pénzük lesz…” Ez egy bizonyos jövedelemszintig igaz is. Addig, amíg stabil, biztonságos pénzügyi hátteret nem sikerül teremteni magunknak. Addig együtt jár a pénz és boldogság.

 

Értsd: van mit enni, inni, magunkra venni, van fedél a fejünk felett, ahol meleg is van, áram is, víz is, és alapvető szórakozási-társas igényeinket is ki tudjuk elégíteni. Az már egy másik kérdés, hogy ennek szintje mindig egyéni megítéléstől függ, vagyis nehéz egy abszolút mérhető értéket erre belőni.

 

Az USA-ban mégis megpróbálták felkutatni, hol ér össze pénz és boldogság – átlagolták a felmérésben résztvevők által megadott éves jövedelem alsó határát, amire már azt mondták, hogy nem nyomasztja őket a pénz hiánya. Aztán megvizsgálták, hogy az efeletti és ez alatti jövedelemmel rendelkezők mennyire érezték magukat boldognak (saját bevallás szerint). Meglepő módon évi 38 000 dollár alatt maradt ez az összeghatár. (Ez durván is 8.740.000 Ft éves jövedelem alatti összeget jelent átszámolva. Igen, tudom, ez még mindig jóval magasabb, mint a magyar átlagkereset – kb. duplája -, de nem jelent egy felső tízezres kategóriába tartozó jövedelmet. Ez egy erős középosztálybeli jövedelemnek számít. Itthon is. Csak az adórendszer értékeli úgy, mintha az illető, aki ennyit tud felmutatni, kőgazdag lenne…)

 

Efelett azonban a jövedelem növekedésével nem nőtt a saját bevalláson alapuló boldogságszint.

 

Vagyis a pénznek eddig sem a boldogsághoz, hanem sokkal inkább a biztonsághoz, a biztonságérzethez volt köze. Pénz és boldogság elváltak – egy bizonyos jövedelmszint felett.

 

Pénz és boldogság - lehet-e egyenlőségjelet tenni a két fogalom közé?
Pénz és boldogság – lehet-e egyenlőségjelet tenni a két fogalom közé?

 

 

Pénz és boldogság – mi kell akkor a boldogsághoz, ha nem(csak) pénz? 

 

Kapcsolatok. 

 

És abból is a minőségiek. Ha ugyanis az alapvető biztonságérzetünk (legalábbis anyagi téren) megvan, akkor a boldogságot sokkal inkább az okozza, ha vannak tartalmas kapcsolataink – sőt, kapcsolati hálónk.

 

És még egy dologra rájöttek a kutatók:

 

ha van kapcsolati védőhálónk, akkor a(z anyagi) sorscsapásokat is sokkal jobban álljuk. Vagyis nem csökken olyan vészes mértékben a boldogságszintünk, mint akkor, ha az anyagi biztonság elvesztésének érzelmi hatásait is kénytelenek vagyunk egyedül viselni. (Persze ezt a kutatók hipotézisként is felállították, vagyis már előre sejtették, de ezt mérésekkel is alátámasztották. Igazából az volt a meglepő a kutatók számára is, hogy mennyire ellenállóvá teszi az embert a jó minőségű kapcsolatainak a hálója.)

 

Pénz és boldogság - helyett kapcsolatok és boldogság
Pénz és boldogság – helyett kapcsolatok és boldogság

 

Pénz és boldogság – miért akarsz mindennel egyedül megküzdeni? 

 

Coachként nézem az Y-generációs nőket (de a férfiakat is!), és azt látom, hogy annyira meg akarnak felelni annak a gyerekkorukban a szüleiktől – mellesleg valóban jóindulatúan – kapott képnek, hogy “ők mindenre képesek” és “a határ a csillagos ég”, hogy egyfajta bizonyítási kényszer van rajtuk, hogy igen, ezt is megoldják. Ők, egyedül. És ez baj.

 

A képességek fejleszthetők ugyan, és valóban végtelenek – de a hozzájuk tartozó erőforrások nem. Ha valaki úgy gondolja, hogy ismeri magát, a képességeit, a határait, akkor valójában sokkal inkább az érdeklődését és a kapacitásait, erőforrásait kell jól ismernie. Ezeket kell felmérnie. És elismernie, ha valami mégsem megy – egyedül.

 

Ki mondta, hogy mindent csak nekem, egymagamnak kell csinálnom?

 

Miért ne valósíthatnám meg a céljaimat segítséggel? Attól én még beleteszem a magam részét, attól az még az én célom, attól még megdolgozom érte becsülettel.

 

MIÉRT NE LEHETNE NEKEM CSAPATOM?

 

Akár a házimunkára is. Ki mondta, hogy a házimelóba ne segíthetne be a gyerek is, meg a párom is?

 

Akár a családi kassza bevételeinek növelése esetén is. Ki mondta, hogy csak a férjnek kell húznia az igát? És azt ki mondta, hogy csak úgy lehet többet keresnem (nőként is), ha túlórában gályázok – és lemondok a családi életről? (Léteznek megtakarítási, befektetési lehetőségek is – és az sem baj, ha nem vagy tőzsdeguru, mert igenis léteznek megbízható tanácsadók. Miért kéne ezt is egyedül megoldanod?)

 

Akár ahhoz is, hogy időnként szakítsak egy kis időt magamra – és elmehessek edzeni, fordrászhoz, vagy csak kialudjam végre magam. Miért ne kérhetném meg a nagyit, hogy egy héten kétszer ő várja haza a suliból a gyerekeket? Vagy miért ne beszélhetnék össze pár másik anyukával, akikkel “rotáljuk”, melyik nap ki vigyáz mindenki gyerekére?

 

Pénz vagy boldogság – a csapat a kapcsolati hálód 

 

Ez az a bizonyos kapcsolati háló, ami annyira megkönnyíti az életet, hogy boldoggá is tehet. Mert segítségre számíthatsz – az empátia alapján. Mert megoszthatsz gondokat – de örömöket is. Mert figyelmet és érdeklődést kapsz – őszintét, amit viszonozhatsz is.

 

Bármennyire is csűrik-csavarják a tudósok a kutatásaik végkövetkeztetéseit, én mindgi ugyanoda lyukadok ki. Újra kell teremtenünk a nagycsalád, a falu közösségi hálóját. 

 

Valamikor ez úgy működött, hogy a nagycsalád tagjai együtt, de legalábbis egymás közelében éltek – és mindenben segítették egymást. Ha nem volt valamiért nagycsalád, akkor a szomszédok. (Régen sokszor előfordult, hogy az utcában lakó legidősebb lány vigyázott egy siserehadnyi kisebb gyerekre, amíg a szülők csapatostul a földeken dolgoztak – de így a szomszédok segítettek egymásnak, hogy megoldjanak egy közös problémát, és könnyebbé tegyék egymás életét.)

 

A családok atomizálódásával, a válások számának megugrásával, és persze a “bezárkózással” (régen ezt nevezték elidegenedésnek) elhaltak ezek a kapcsolatok. Rosszabbul is érezzük magunkat. Több a stressz, több ember depressziós – vagy éppen pszichoszomatikusan beteg a stressz és egyéb érzelmi terhelések miatt.

 

Ez az, amikor lemerítjük az erőforrást – pedig az véges. A képességeink nem azok – de ami a képességek fejlesztéséhez, mozgósításához szükséges erőforrás, az nagyon is. A testünk ez az erőforrás. És abból csak egy van – és az is véges terhelhetőséggel.

 

Hát ezért kell a csapat. A kapcsolati háló. 

 

Mindegy minek nevezed, egy a lényeg. Ahogyan anno a Ripacsok című 1981-es filmben énekelte Kern András és Garas Dezső:

 

egyedül nem megy. 

 

Tessék ezt tudomásul venni. És akkor lehet mindenki boldogabb. Tényleg mindenki. Na, ott tényleg a csillagos ég a határ.

Csók & csoki! 

🙂 Csilla 🙂 

Posted on: 2017-11-12, by : Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.