Mi a boldogság kulcsa: a hygge, lagom – vagy inkább a hobbitok?

A boldogság része az is, hogy kicsit átengedjük magunkat az érzékszerveink közvetítette érzeteknek - ugye, hogy megint előjött a mindfulness???

A boldogság kék madarát sokan kergetik. Ki ne vágyna arra, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal? Manapság ezzel kecsegtet Meik Wiking, a dán Boldogságkutató Intézet (igen, ilyen is van, és nem brit tudósok dolgoznak benne) vezetőjének Hygge című könyve. Ő állítja, a dánok azért a legboldogabb nép a világon, mert ők tudják a titkot. Aztán szorosan a nyomukban ott vannak persze a svédek a lagommal (a hygge svéd kiadásával) – és bizonyítják, hogy már régen nem igazak a sztereotípiák a svédekről, miszerint a sötéttől iszákos és öngyilkos népség lennének. Valami azonban nekem mégsem stimmel ezzel a fene nagy boldogsággal.

 

 

Mi a boldogság?

 

Szerintem mindenkinek más. És szerintem addig, amíg valaki meg nem tapasztalja a saját bőrén, addig csak egy reklámokból kapott hamis illúziót hisz boldogságnak.

 

A boldogság ugyanis szerintem kétrétű.

 

Vannak boldog pillanatok. Amikor megpuszil a gyerekem. Amikor hancúrozik velem a kutyám. Amikor reggel egy kávé mellett kiülök a teraszra, és hallgatom a madarak csicsergését a kertben. Amikor finom a kaja, amit készítettem. Amikor összejövök az ismerősökkel, barátokkal, és nagyokat nevetünk együtt. Amikor az ügyfelem megírja, hogy végre kilábalt a pénzügyi gödörből. Amikor este a családból mindenki hazaér.

 

Ez mind öröm – és pillanatokra képes boldogságot is okozni.

 

A boldogság része az is, hogy kicsit átengedjük magunkat az érzékszerveink közvetítette érzeteknek - ugye, hogy megint előjött a mindfulness???
A boldogság része az is, hogy kicsit átengedjük magunkat az érzékszerveink közvetítette érzeteknek – ugye, hogy megint előjött a mindfulness??? – kép: pixabay.com

 

A boldogság ugyanakkor szerintem állapot is.

 

Ez nem pillanatok összessége, hanem egy stabil érzelem. Amolyan lelki hátország, ami érzelmi biztonságot is ad. Na, ez az, ami szerintem a hétköznapi flow-t adja. Azt a fajta boldogságot, amiről azt szokták mondani, hogy sugárzik. Amikor látod a másikon, hogy minden OK. OK önmaga számára (önazonos, ki van békülve és tisztában van magával, az értékeivel, a képességeivel), és számára a világ is OK (amin tud, változtat, amin nem, azt elfogadja, ami jó, azt kiélvezi – az utolsó cseppig).

 

Ők azok, akikre nemcsak azért esik jól már csak ránézni is, mert szórja szét a környezetébe jókedve minden sugarát, hanem azért is, mert kellemes emberek, jó velük beszélgetni. Nem, nem mindig ilyenek ők sem, nekik is lehet rossz pillanatuk. De napjuk csak nagyon ritkán. Ugyanis az a fajta lelki hátország, az az érzelmi stabilitás, ami ezeknek az embereknek a sajátjuk, viszonylag hamar átsegíti őket a stresszen, így kívülről úgy tűnik, semmi sem viseli meg őket. (Ezt a fajta érzelmi, lelki állóképességet nevezi a pszichológia rezilienciának.)

 

Szóval a boldogság olyan, mint egy tartály, amelynek két befolyó csöve is van. Csak az egyik szűkebb, mint a másik. A tartály szinten tartásához kell a szűkebb és a szélesebb cső is, hogy azokon keresztül pótolni lehessen mindazt, ami a „Stressz, gond, baj” feliratú kifolyó csövön keresztül távozik. A szűkebb csövön a boldog pillanatok cseppjei érkeznek. Ezek is kellenek, de mint a példa mutatja, ezek a cseppek a tengerben. A szélesebb csövön viszont a stabil érzelmi hátország biztosítja a folyamatos áramlást.

 

Miért nem egészen OK ez a svéd és dán boldogság?

 

Mert csak nagyon felszínesen érintik az érzelmi intelligenciát – ami pedig igazából a boldogság alapköve.

 

OK, hogy összejárunk a barátokkal, nagyokat nevetünk együtt, és jókat eszünk. Csakhogy egy kapcsolat minőségét nemcsak az határozza meg, hogy tudunk-e és van-e alkalmunk és hányszor egymással jól érezni magunkat. Hanem az is, hogy akkor mennyire figyelünk oda egymásra, amikor baj van.

Azt már régóta tudják a tudósok – a Meik Wiking vezette Boldogságkutató Intézetben is -, hogy a boldogság alapvetően a kapcsolataink minőségén múlik. Hogy mekkora, de főként milyen erős a kapcsolati hálónk. Van-e, akire számíthatunk akár öröm, akár bánat ér minket. Van-e olyan, akihez tudunk szólni – értelmesen, tartalmasan is. És hogy mennyire stabilak ezek a kapcsolatok.

 

Csakhogy bennem mocorog a boldogság kisördöge…

 

Én ugyanis ezt még mindig nem érzem teljesnek, kereknek így.

 

Nagyon jó, hogy van (számunkra) elegendő számú olyan ember a környezetünkben, akikkel többé-kevésbé rendszeresen ápoljuk a kapcsolatunkat, és még számíthatunk is egymásra. Jóban-rosszban. Ez szép. De elég is?

 

A boldogság kisördöge nem hagy nyugodni - tényleg ennyire el vagyunk tájolva?
A boldogság kisördöge nem hagy nyugodni – tényleg ennyire el vagyunk tájolva? – kép: pixabay.com

 

Vagy kell ide még valami más is? Az, hogy magammal is képes legyek jóban lenni? Szerintem nagyon is.

 

Én úgy gondolom, hogy ha én ki vagyok békülve magammal, tudom, hogy hegyeket tudok megmozgatni, mert képes vagyok érdekérvényesítésre, önmagamért való kiállásra, ismerem az értékeimet, és képes vagyok fejlődni is, mert nyitott és érdeklődő vagyok, de hajlandó vagyok néha átlépni a korábbi korlátaimat is (legalábbis a gondolkodásomban mindenképpen) – na, akkor lesznek képesek mellettem tartósan megmaradni azok az emberek is, akiket én szeretek/szeretnék. Magamnak is képesnek kell lennem arra, hogy valami olyat nyújtsak másoknak, ami nekik értékes bennem – mert egy tartós és jó kapcsolat a kölcsönösségen múlik.

 

Mindebből nekem az következik, hogy nem elég, ha barátkozom, ha a családomhoz kötődöm – magamhoz is kötődnöm kell. És képesnek kell lennem felismerni és kezelni is a saját érzelmeimet. Magammal, másokkal és a világgal kapcsolatban is.

 

Ha ez a fajta – nevezzük jobb híján így – érzelmi önfegyelem hiányzik belőlem… szerintem akkor csak nevetni és enni járok össze másokkal. Igazán mély, őszinte és tartós kapcsolatom, azaz az a bizonyos kötődés azonban nem alakulhat ki másokkal.

 

A boldogság = kötődés

 

Szerintem ugyanis a boldogság mélyebb rétege az az állapot, amikor képes vagyok kötődni. Magamhoz, másokhoz, az egész világhoz. Valamilyen egyéni, sajátos világnézet szerint (ez szívem joga), de képes vagyok erre a fajta kötődésre. Ez adja azt a bizonyos stabil érzelmi hátországot. No meg persze az, ha ez a kötődés viszonzásra is talál – másoktól. De magamtól is.

 

Na, ez az, amit hiányolok a hygge- és a lagom-könyvekből. Mintha csak a felszínt karcolták volna meg – de a lényeg elveszett.

 

Nagyszerűek a receptek, a lélekmelengető teák, kakaók, és takarók, a bekuckózás, a vidám baráti összejövetelek, ahol újra eszünk, persze mindezt olyan lakókörnyezetben, ami szintén meleg hangulatú, és persze egyensúlyban vagyunk a munkában és a magánéletben is… Ez mind szép. És jó is.

 

De hogy ezt hogyan csináljam, hogy minőségi kapcsolatokra törekedjek, hogy ugyanezt megérdemlem saját magam is a magammal való kapcsolatomban – na, az nekem végtelenül hiányzik. Szóval ha csak ennyi a hygge meg a lagom, akkor én inkább más példaképeket keresek…

 

Boldogság hobbit módra

 

Ehelyett ajánlom mindenkinek szíves olvasgatásra Noble Smith: A Megye bölcsessége című örökbecsűjét. Őszintén be kell vallanom, nekem coachként ez a könyv sokkal többet adott azzal kapcsolatban, hogyan lehetnék boldog, mint bármilyen más népszerű ismeretterjesztő vagy tudományos igényű könyv. (Ez nem azt jelenti, hogy azok nem igazak, csak azt, hogy engem ez a könyv “talált el” jobban.)

 

A könyv arról szól, hogy a szerző, aki megrögzött Gyűrűk Ura-univerzum és persze Tolkien-rajongó, hogyan fedezte fel magának a boldogságot Tolkien könyveiben – és a hobbitok életmódjában. És ez most pont ellentmondásnak tűnik, de nem az.

 

A Megye bölcsessége című könyvben ugyanis a szerző is azt elemzi, hogy a hobbitok mennyire szeretik a hasukat (kétszer is reggeliznek! – aztán ott az ebéd, az uzsonna, a teázás és persze a vacsora is), és látványosan képesek irgalmatlan mennyiségű kaját elpusztítani. És természetesen akad néhány recept is a könyvben.

 

Boldogság hobbit módra - avagy mit tudnak a félszerzetek a boldogságról?
Boldogság hobbit módra – avagy mit tudnak a félszerzetek a boldogságról? – kép: libri.hu

 

Noble Smith azopnban elsősorban alapelveket rögzít a könyvében. Ráadásul nem is bonyolultakat – úgyhogy igazából nem sok minden akadályozhat meg minket abban, hogy ezeket ne alkalmazzuk magunk is a saját életünkben. Maximum mi magunk.

 

Az egyik ilyen alapelv – ha már a kajával kezdtük – az egyszerűség. Bár ez a hobbitoknál igaz mindenre. Az egyszerű dolgok nagyszerűsége. Fejedelmi lakomának tartják a friss kenyeret némi finom érlelt sajttal és sörrel. Nem túl cizellált ételek, Gordon Ramsay éttermeiben biztosan nem tálalnának fel ilyet. De ahogyan Csavardi Samu vagy éppen Tuk Peregrin (alias Pippin) képesek beszélni egy jól elkészített, de egyszerű étel ízéről, na attól máris összefut az ember szájában a nyál.

 

A hobbitok semmit nem bonyolítanak túl. Viszont ami van, azt tisztességgel odateszik. Legyen az munka (merthogy dolgoznak is rogyásig), vagy szórakozás, azt teljes odaadással és koncentrációval teszik. Még a vezsekedést is. (Elég, ha Pippin és Trufa – Borbak Trufiádok – véget nem érő vitáira gondolunk.)

 

Semmit nem bonyolítanak túl – de amit csinálnak, azt a lehető legjobb minőségben teszik. Igen, a veszekedést is. De a használati tárgyaikat is így készítik. A házaik takarosak, stabilak, az edényeik tartósak, a ruháik egyszerűek, de minőségi darabok. Nem olyan egy év után eldobhatóak, mint a fogyasztói társadalom ipari remekei. Kézműves cuccok, de annál nagyobb igényességgel megtervezettek és elkészítettek.

 

És még mindig a kaja… 

 

Igen, esznek-isznak a hobbitok. De részeget, kövéret csak nagyritkán látni közöttük. Ismerik a mértéket. és mellette sok fizikai munkát végeznek – és imádnak gyalogolni. Rettentő sokat képesek kirándulni hegynek föl, völgynek le. Szóval ha innen nézem a napi többszöri étkezés akár indokolt is lehet…

 

Igen, akkor is esznek-isznak, ha összejönnek. Márpedig gyakran jönnek össze. De nem a kaja miatt. Hanem a kaja van amiatt, hogy ők összejöhessenek. A jó étel jó alkalmat is jelent arra, hogy jó társaságban lehessenek. Nem azért vannak együtt, hogy egyenek, hanem azért esznek, hogy együtt lehessenek. (Lehet, hogy így könnyebb mértéket is tartani???) A lényeg: az étkezésben nem az étel a főszereplő, hanem a társaság.

 

Szinte mindent együtt csinálnak. Mert társaságban még dolgozni is szórakoztatóbb, lehet énekelni is munka közben (azt is nagyon szeretnek). És így egymásnak is segítenek. Oda-vissza. (Ami Zsákos Bilbó könyvének is a címe volt, ebben meséli el a Hobbit történetét – és talán nem véletlen, hogy ez a címe.)

 

Ha mégis magányra vágyik valamelyikük, akkor azt is tiszteletben tartják, és békén hagyják. (Ezért írhatta meg békével Zsákos Frodó is a Gyűrűk Urát, pedig két évébe telt.)

 

A rokoni kapcsolatokat azonban kiemelten számon tartják. Tudják, ki kinek a másod-, harmad- és negyedunokatestvére, és ki kinek a nagynénjének az ángya. (A sztori szerint Pippin és Trufa is unokatesók, és valahonnan Frodónak is távolabbi rokonai, így keverednek a történetbe ők is.) Ha belegondolsz, ez is egy kapcsolati háló – csak élő, és nem olyan virtuális, mint a Facebook. És éppen ezért a hobbitok különös hangsúlyt fektetnek rá, hogy ápolják is ezeket a kapcsolatokat. (Mivel szeretnek gyalogolni, hát szívesen meg is látogatják egymást. Így évente legalább egyszer minden rokonra sor kerül.) Erős és tartós kapcsolatokat építenek – és így bármerre is vetődnek a Megyében, mindig találnak valakit, akire számíthatnak. Vagy megszállnak náluk, és buliznak, vagy segítséget kérhetnek tőlük, ha bajban vannak.

 

Csupa olyan dolgot művelnek a hobbitok, ami számomra sokkal jobban hasonlít a boldogságra, mint a hygge vagy a lagom – legalábbis az a verziója, amit a könyvekben hirdetnek. Szóval ha lehetne választani, én inkább hobbit leszek itt a Kárpát-medence közepén, és nem skandináv. (Bár szerintem Tolkien a hobbitokat titokban a mai dánokról és svédekről mintázhatta… 🙂 )

 

Csók & csoki, no meg hygge! 

 

🙂 Csilla 🙂 

 

Képek: libri.hu és pixabay.com

MentésMentésMentésMentés

MentésMentés

MentésMentésMentésMentés

Posted on: 2017-10-30, by : Csilla

One thought on “Mi a boldogság kulcsa: a hygge, lagom – vagy inkább a hobbitok?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.