Változás a kapcsolatban: mi fér bele?

A változás a kapcsolat minőségében is bekövetkezhet

Amikor Csillával a párkapcsolatról szóló cikksorozat témáit tervezgettük, felmerült, hogy szín- és stílustanácsadóként írhatnék a külső és a párkapcsolat összefüggéseiről. Persze szó nincs arról, hogy csak a szépek lelhetnének párra (kezdjük ott, hogy mi a szép és ki szerint), de arról sem, hogy csakis a belső értékek számítanának. Sőt, arról sem, hogy a külső változás valami tűrhetetlen és elviselhetetlen dolog lenne. Azt gondolom, hogy ahogy az életben mindenhol, a párkapcsolatban is a külső és a belső összjátéka, jó esetben harmóniája az, ami igazán átütő erővel tud hatni.

Innen aztán elég gyorsan eljutottunk a változásig, mint témáig. Mert hogy egy tartós párkapcsolatban változunk, külsőleg és belsőleg, jó és rossz irányba, egymással harmóniában, vagy éppen egymástól elfelé. És nagyon sok tényezőn múlik az, hogy képesek vagyunk-e együtt alkalmazkodni az új és még újabb helyzetekhez. Vagy beleununk az egészbe, netán tűrhetetlennek találjuk, és robbantunk, mert a változás túlmegy az általunk elviselhető határon?

Amikor a változás nem is változás

Sokszor előfordul, hogy a kapcsolat elején az erőteljesen rózsaszín szemüvegtől alig látjuk, ki is valójában a másik. Ráképzelünk egy romantikus ideált, aztán ennek vagy megfelel szegény, vagy nem – a legtöbb esetben sajnos a “vagy nem” a valós opció. És amikor lehull a szemüveg, akkor csak nézünk, hogy ki ez az idegen itt mellettünk, aki még véletlenül sem az, akinek hittük. Ráadásul a másik nem is változott, csak a mi túlzó érzelmeinket és ideáljainkat váltotta fel a valóság – rosszabb esetben egy időben azzal, hogy az ő szeméről is leesik a rózsaszín szemüveg.

A változás néha csak annyit jelent, hogy látni kezdjük a valóságot
Néha egyszerűen csak lekerül a rózsaszín szemüveg (Fotó: Pixabay.com)

Aztán van az a verzió, hogy látjuk mi viszonylag tisztán azt is, ami nem tetszik, de belefogunk a “majd én megváltoztatom” és az “én vagyok a kivétel” című nagy népi játékba. Csak sajnos ezek a játszmák a legritkább esetben szoktak eredményre vezetni.

Egyéni határok

És persze ott van az is, amiről már a bevezetőben írtam: változunk, mindannyian, folyamatosan. A kérdés csak az, hogy kinek mi fér bele a párja és a saját változásaiba. A fitneszmániás valószínűleg kevésbé nézi majd jó szemmel, ha a társa egyszer csak eltunyul, pocakot ereszt. A sznob nem fogja díjazni, ha a párja egyszer csak felfedezi magában az egyszerű embert, vagy csak lefárad a folyamatos szellemi szárnyalástól, és inkább egy jóféle valóságshowra, egy sörre és egy virslire vágyna. Aki hozzászokott egy bizonyos életszínvonalhoz, az általában nehezen enged ebből, még akkor is, ha a körülmények bizony efelé mutatnak. (Erről azt hiszem, Csilla tud bővebben írni.)

Aki a pörgős életet szereti, az nehezen emészti meg, ha a párja egyre fáradtabb, ésl buli helyett inkább már csak nézne ki a fejéből. Az optimista alkat pedig általában rosszul viseli, ha a mellette élő emberből házsártos öreg lesz. A pesszimista pedig a hurráoptimizmustól mászik falra, különösen, ha ez egy hirtelen lelki változás eredménye.

A változás a kapcsolat minőségében is bekövetkezhet
Kézenfogva, vagy egymást húzva? (Fotó. Pixabay.com)

Mi lehet a megoldás?

És hogy erre mi a megoldás? Egyfelől az önismeret: ha tudod, melyek azok az alapértékek, amelyekben nem tudod elviselni az ütközést. Ezekben már a mézeshetek idején sem nagyon érdemes kompromisszumot kötni, pont azért, mert később nehezen fogod elviselni, hogy a másik egészen másképp gondolkodik arról, ami neked nagyon fontos. Azt is világosabban láthatod így, hogy mi az, amiben képes vagy a kompromisszumra. És persze azt is egyszerűbb észrevenni, ha te változol (mert mi is változunk ám, senki nem marad ugyanaz, ezzel is jobb tisztában lenni).

Másfelől a kommunikáció. Azt gondolom, egy kapcsolat akkor működik jól hosszú távon, ha a legkényesebb kérdéseket is meg lehet beszélni benne. A titkok, elhallgatások, sértődések nem mozdítanak előre semmit.

A változás kikényszeríti az őszinteséget
A legjobb nyílt kártyákkal játszani (Fotó. Pixabay.com)

Láss túl a sztereotípiákon!

Harmadrészt – és ez már-már mániámnak tűnhet – az őszinteség (főként magunkhoz), és a képesség arra, hogy tovább lássunk a sztereotípiáknál. Mert ez segíthet abban, hogy lásd, mikor menthető még a kapcsolat, és mikor áll elő az a helyzet, hogy pakolni kell. És az is, hogy elkerüld a sztereotipikus gondolkodás okozta felesleges bűntudatot. Egy szakítás, de akár csak egy kapcsolati válság esetén is lesz épp elég szenvednivaló, nem kell ezt tovább fokozni.

Előfordulhat például, hogy neked fontos, hogy közösen viszonylagos jólétet teremtsetek, a párod viszont beéri könnyebb munkával, kisebb fizetéssel, máról-holnapra éldegéléssel. Ilyenkor a szakítás oka nem az lesz, hogy te egy pénzéhes aranyásó vagy (bár biztosan lesznek, akik így értelmezik majd), sőt, az sem, hogy ő egy lusta ingyenélő. Hanem egyszerűen az, hogy nem egyeztek a céljaitok. Ha neked mindened az egészséges életmód, a sport, és fontos számodra a külső, neki meg mindez kicsit kevésbé lényeges, akkor sem azért szakadhat meg a kapcsolat, mert az egyik “elhagyja magát”, a másik meg “felszínes”, hanem azért, mert nem vágtak össze az alapvető értékek és a fontossági sorrend.(Miközben más meg teljesen jól él együtt a megváltozott külsejű párjával.)

Vagyis neked kell tudnod, mi a fontos számodra, és meg kell tanulnod ezt kommunikálni is a párod felé. Ha pedig az ismerősi körben szakításról hallasz, kérlek, ítélkezés helyett inkább nézz az első benyomás mögé. Lehet, hogy csak túl nagy volt a változás, vagy épp érzékeny helyen jöttek elő a különbségek!

Csók & csoki: Judit

Posted on: 2017-05-30, by : Csiki Judit

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.