Azt hitted, hiányzik belőled az önbizalom? Akkor figyelj!

Azt hitted, nincs Benned önbizalom? Megmutatjuk, hol van!

Ha már Nőnap van, akkor beszéljünk egy kicsit a női önbizalomról. Ha most meg vagy róla győződve, hogy neked ebből kevés jutott, akkor épp ideje, hogy ezt még egyszer végiggondold. Mutatok pár olyan tulajdonságot és viselkedést, amelyekben az a közös, hogy a szilárd önbizalommal rendelkező nőkben általában megtalálhatóak. Magadra ismersz? Ha igen, akkor elégedetten nyugtázhatod, hogy van ott önbizalom, csak eddig nem vetted észre. Ha mégsem, akkor pedig láthatod, milyen egyszerű változtatások kellenek hozzá, hogy elindulj az igazi magabiztosság felé vezető úton. Akár már ma elkezdheted!

 

 

Önbizalom… – a magabiztos nő

 

… hajlandó időt szánni magára

Mert tudja, hogy fontos, hogy számít, és hogy üres kancsóból nem lehet tölteni, vagyis másoknak is csak akkor tud adni – gondoskodást, szeretetet, tanácsot, jelenlétet – ha magának már adott. Vagyis a legzizisebb időszakokban is képes hallgatni a teste jelzéseire, és találni magának egy nyugis félórát, amikor feltöltődhet. Nem gondolja, hogy az ő hobbija kevesebbet ér, mint más családtagok kedvenc időtöltései. Ha szükséges, tud nemet mondani.

magabiztos nő
Fotó. pixabay.com

nem akar mindenáron népszerű lenni

Mert pontosan tudja, hogy az emberek különbözőek: ha önmagát adja, akkor lesz olyan, akinek ez szimpatikus lesz, és lesz olyan is, akinek nem. A pasikat sem akarja egytől egyig meghódítani, csak azzal foglalkozik, aki valóban érdekli, és neki is önmagát mutatja. Nem csúszik bele abba a hibába, hogy mindig azzal ért egyet, aki épp vele szemben áll, csak hogy szeressék. Mert szereti magát, és ez adja az önbizalmát, nem a kompromisszumok árán megvásárolt szimpátia.

Nő pöttyös ruhában
Fotó: pixabay.com

nem a trendeket követi, hanem az érzéseit

A trend, mint olyan, egy külső találmány. Nem tilos belőle átvenni, ami neked jól áll, de nem kell mindenáron követni, csak azért, hogy mindenki elismerősen csettintsen, ha meglát (amúgy sem fognak, úgyhogy ezért kár is küzdeni). Aki összhangban van magával, annak megvan a saját stílusa, és eszerint öltözik, ezt egészíti ki egy-két ideiglenesen divatos darabbal. És aki igazán magas szinten műveli mindezt, az még attól sem ijed meg, ha időnként kényelmesen, nem skatulyából kihúzva jelenik meg valahol. Merthogy nem tetszeni akar, hanem jól érezni magát a bőrében. Nem azért öltözködik, hogy megnézzék, és irigykedjen a többi nő, hanem mert ezzel is önmagát akarja kifejezni.

…nem pletykál

Mert egyszerűen nincs ideje és energiája rá, a saját dolgaival van elfoglalva. Megvan a saját érdeklődési és baráti köre, nem pazarol energiát a felesleges rosszindulatra.

Magabiztos nő
Fotó: pixabay.com

nem vesz mindent a lelkére

Mivel nem az az első számú célja, hogy másoknak megfeleljen, megy előre a saját útján, a kritikákat pedig megtanulja a helyén kezelni. A “mit fognak szólni” nála nem szempont, ha viszont valakinek konkrét kifogása van, azt meghallgatja. Ha lehet belőle tanulni, akkor megteszi, ha nem, akkor szélnek ereszti, a puszta irigység és rosszindulat kiváltotta beszólásokat pedig figyelembe se veszi. Pontosan tudja, hogy ez utóbbiak nem róla szólnak, hanem a másik önbizalomhiányáról.

Csókot és csokit, valamint szilárd önbizalmat mindenkinek (és nemcsak Nőnapra!)

Judit

Posted on: 2017-03-08, by : Csiki Judit

One thought on “Azt hitted, hiányzik belőled az önbizalom? Akkor figyelj!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.